|
EQUUS 
“Lélekidomár”
Ez a kép valójában egy színházi darabhoz készült volna, azután ahogy az lenni szokott, a jó témákhoz illően, túlnőtte magát.
Egy egész műsorozat lett belőle, komplett, tematikus kiállítási anyag.
A darab Peter Schäffer író Equus (ló) című drámájához készült, amely a Győri Nemzeti Színházban került bemutatásra az elmúlt évben.
Funtek Frigyes színész-rendező a korábbi Eugene Jonesco: Rinocérosz című előadásához készített rajzok után gondolta, mi lenne, ha dupláznánk …
A lélekidomár című vegyes technikájú grafika valahol a sor közepén helyezkedik el, mint az átvezető szerepét tölti be a képegyüttesben.
Az addig szép formai játékokat, bravúros rajzi elemeket felvonultató lapokon a ló-ember átalakulása után a bensőséges kapcsolatok kezdtek beszűrődni a képekbe egyre érzékenyebb megfogalmazásban, így eltűntek az alá- és felülrendelési viszonyok.
Lettek hangtalan érintések, simogató pillantások, hasonlatos sóhajok és prüszkölések, mik megjelennek vonalban és foltban a papír felületén.
A nyugalmas bölcsesség és az egymásrautaltság vonaljelei vannak az arcokba rajzolva – írva.
A lélekidomár tekintetével csak int és a figyelő ló egyetértően bólint. Rezdülő pillanat feketén fehérrel.
Lévai Ádám
1967-ben születtem Tatán.
1989-94 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika szakára jártam, majd 1994-96 között elvégeztem a mesterképzőt.
Tanáraim: Kocsis Imre, König Róbert és Eszik Alajos voltak.
1994-től 2000-ig a tatabányai Árpád gimnáziumban tanítottam, 2000-től az Eötvös József gimnáziumban 2005-től pedig a Pápai Református Kollégium Tatai gimnáziumában tanítok.
18 éve vezetem a Tatai Képzőművészeti Kört, melybe Én is jártam, Kerti Károly irányítása alatt.
Az elmúlt években, nagyon sok tanítványom végzett képzőművészeti szakközépiskolákban, rajztanárként, Képzőművészeti vagy Iparművészeti Egyetemen. Jelenleg is számos tanítványom folytat tanulmányokat a fent említett intézményekben.
Tíz éve vezetem a Márványhegyi Művésztelepet nyaranta, a városban egyre nagyobb érdeklődés mellett.
Több színházban dolgoztam az előadásokhoz kapcsolódó látványtervek elkészítésében többek között Győrben, illetve a Budapesti Táncszínházban.
A közeljövőben kerül sor egy nagyszabású kiállításra Japánban, Kyotóban.
Számos könyvet illusztráltam, köztük: tatai, helytörténeti kiadványokat is.
Tagja vagyok a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Grafikusművészek Szövetségének.
Fontosabb egyéni kiállítások:
-1994. “Az Éjszaka” Tata Vár
-1995. “Haiku rajzolatok” Budapest Galéria-galéria Komárom Kisgaléria
-1995. “Az előkészület mozdulatai” (Misima Jukio-Szeppuku) Budapest (Palazzo Kortárs
Galéria
-1996. “Homunkulusok” Tata Kuny Domokos Múzeum Szeged Kálvária Galéria
-1997. “Az átváltozás pillanatai” Budapest Fiatal Művészek Klubja Esztergom Duna Múzeum
-1997. “Barlang” című kiállítás Gaál Józseffel Tata Törökkori bejáró
-1998.”Chimeria” mappa bemutató Győr Városi Képtár, Szabadka Danilo Kis Galéria
Bécs Bloyer Galéria,Tatabánya Jászai Mari Színház Galéria,
Alkmaar Hollandia Artiade Nemzetközi Kiállítás
-1999. “Átváltozások” Győr Kis Galéria
-1999. “Ima”című sorozat Tata Török Mecset
-1999. “Metamorf” Budapest Stefánia Palota
-2000. “Szeánsz” Tatabánya Kortárs Galéria
-2000. Válogatott anyag Párizs
-2000. “Belső árnyék” Győr Fekete-fehér Galéria
-2001. Válogatott anyag: Barbizon, Franciaország Városi Galéria
-2003. Válogatott anyag Budapest Trafik Galéria
-2003. “Vanitatum Vanitas” Miskolc Nemzeti Színház
-2004. “KénySzer” Budapest MOM Park
-2004. “Lényfeltárás” Budapest Trafik Galéria
-2005. Válogatott anyag Komárom Kisgaléria
-2005. “Lényfeltárás” Gödöllő Gödöllői Művésztelep
-2006. “Komfiguráció” Tata Vár
-2006. “Tollrajzbamondások” Sopron Körmendi Galéria
-2007. “Tollrajzbamondások” Budapest Újlipótvárosi Galéria
-2007. “Illuzionisták” Játékszín Galéria Budapest
-2008. “ Illuzionisták” Új színház Budapest
-2009. “Illuzionisták” Játékszín Galéria Budapest
-2010. “Rinocérosz” Győri Színház
-2010. “Rinocérosz” Tata
-2010. “ Macskák” Tata, vár
2011. EQUUS Tata
Díjak:
Barcsay Jenő díj I díj-1992 II díj 1993.
Nyergesi János Művészeti Ösztöndíj 1993 és 1996.
Diploma kiállítás Nívódíj 1994.
Hommage A’ Vaszary János országos képzőművészeti pályázat II. díj 1997.
IX. Országos Rajzbiennálé Salgótarján Magyar Grafikáért díj 1998.
Országos Milleniumi Képzőművészeti Pályázat Tata I. díj
Tata városáért díj 2010.
ELÉRHETŐSÉGEK: web oldal:
Szakmai Önéletrajz
www.levaiadam.hu e-mail: l
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
tel: 20-80-214-10
|